Remélem tetszik majd.
Ajánlott zene: Apocalyptica feat Gavin Rossdale - End of me
Nem tudok leszakadni az Apocalypticáról:)
Jó olvasást, és komikat kérek:(
2. fejezet
Kayla szemszöge
- Nagyon vicces vagy apa, mondhatom szépen magad mellé állítottad Nick-et is! – keltem ki magamból, cöhh, még hogy én elmenjek Lily-ékhez, Na, azt már nem
- Kay, mi csak jót akarunk neked, és különben is milyen rég nem láttad már Lily-t és Gavint? – lépett közelebb öcsém, és próbált meg befolyásolni. Nagyon jól tudta, hogy mennyire szeretem a nővérem és a férjét.
- Ha látni akartak volna, már rég eljöttek volna ők maguk – vágtam vissza
- Ugyan már Kay, te is nagyon jól tudod, hogy Lily nem hagyhatja ott a kórházat, Gavin meg nem jön nélküle. Egyébként is, Lily minden második nap felhív minket, csak te nem vagy hajlandó beszélni velük
- Mindegy, a lényeg, hogy nem megyek Forks-ba. Mégis mit hittél apa, hogy ha majd elmegyek oda, akkor újra a régi leszek? Elismerem, megváltoztam, de nem annyira, hogy száműznötök kellene. Apa, kérlek! – váltottam most már meghunyászkodóvá
- El sem tudod képzelni Kay, hogy milyen szűrnyű azt látnom, hogy a lányom egyre jobban magába fordul, és elhidegül tőlem, és én nem tehetek ez ellen semmit sem. Nem állítom, hogy Forks meg fog változtatni, de egy próbát mindenféleképen megér. Kérlek Kayla, csak próbáld ki, mégis mit veszthetsz? Itt már nem maradt egy barátod sem, bizonyítsd be, hogy még mindig szeretsz minket, és menj el Forks-ba, értem, és az öcsédért! – Rick két tenyerébe vette arcom, és mélyen a szemembe nézve próbált meggyőzni. Végül is, minden, amit mondott igaz volt. Nem maradt már egy barátom sem…
- Rendben, elmegyek, de ha mondjuk, 2 hónapot maradok, és nem tetszik, haza jövök. Ez a feltételem – megadtam magam, de azért mégis kell egy kompromisszum.
- Oké, 2 hónap – ahogy apa elmosolyodott apró szarkalábak jelentek meg szeme sarkában, emlékszem, mennyire imádtam ezeket régen, és bármit megtettem azért, hogy mindig láthassam őket.
- Megyek, elpakolok. Mikor indul a gépem? – kérdeztem még, mielőtt apa besétált volna a dolgozószobájába.
- 8-kor, de már fél 8-kor legyél kész!
- Apa! – kiáltottam még utána
- Igen? – fordult vissza ismét, én pedig egy szó nélkül odakocogtam hozzá, és átöleltem. Pár másodpercig nem is reagált, valószínűleg a sokk miatt, aztán olyan erősen szorított magához, hogy a szuszt is kiszorította belőlem.
- Még mindig szeretlek apa! – feltornáztam magam a füléhez, és olyan halkan suttogtam, hogy az ebédlőből leskelődő Nicky meg ne hallja.
- Köszönöm Kay! Szeretlek! – nyomott egy puszit a fejem búbjára és vigyorogva bement a dolgozószobájába. Örültem, hogy örömöt okoztam neki…
Felballagtam a lépcsőn, de mielőtt még beléphettem volna a szobámba, Nick viharzott el mellettem, és berontott pont előttem a szobába. Remek, kezdi a durcázást… És, ahogy sejtettem, Nick az ágyamban feküdt, teljesen összegömbölyödve, és eltakarta az arcát. Hát igen, van, amit az ember sosem nő ki. Ez Nick esetében az ilyesfajta hisztizés volt. Általában miattam kötöttünk ki itt, és ezt tényleg sajnáltam.
- Nicky! – rátérdeltem az ágyamra, és egyre közelebb araszolva öcsémhez, folyton a becenevét motyogtam.
- Hagyjál! – szólt rám, és még jobban összegörnyedt.
- Jaj, Nicky! Mondd el mivel bántottalak meg, és hagyd, hogy kiengesztelhesselek! – mondtam neki, és odafeküdtem a hátához, felvéve a lehetetlen pózt, ahogy feküdt, és átöleltem úgy, hogy ne tudjon menekülni
- Ma még nem is mondtad, hogy szeretsz! Bezzeg apának mondtad. És most már nem is akarom, hogy elmenj! – felém fordult, azokkal a szép kék szemeivel, és várta a válaszom. Akaratlanul is megráztam a fejem gyerekes viselkedésén, de ő ezt is sértésnek vette, és ahelyett, hogy az arcomba nézett volna, rászorította a fejét a hasamra, és átölelt.
- Tudod jól, hogy mennyire imádlak Nicky, miért kell ezt minden nap beléd sulykolnom? Szeretlek, te kis majom! Annyira fogsz hiányozni! – nyomtam egy puszit a fejére, és végre rám nézett, de rögtön elszorult a torkom. Könnyek csillogtak a szemében… Megtörölte szemét, és ráfektette a fejét a mellkasomra. Pár percig még így feküdtünk, csendben, egymást ölelve, aztán kezdett kibontakozni szorításomból, és felült az ágyra.
- Mi a baj öcsi?
- Muszáj menned? Eddig jó ötletnek tartottam, mert csak a célt láttam magam előtt. Hogy olyanként fogsz hazajönni, mint amilyen régen voltál. De most már kezdek egyre jobban idegeskedni. Olyan furcsa lesz, hogy csak apa meg én leszünk itthon – motyogta maga elé
- Jaj, Nicky! Nem lesz semmi baj. Gondolj majd arra, hogy 2 hónap és jövök haza. És egyébként is, minden nap fogok telefonálni, szóval nem menekülsz előlem, kis hülye! – nevettem fel, és összeborzoltam a haját
- Oké, megegyeztünk. Nem kéne már pakolnod?
- Na nézzenek oda, már nem is fogok hiányozni, mi? – bokszoltam bele a vállába
- Pakolj össze, reggel találkozunk. Jó éjt! – mondta, és kisétált a szobámból
Összepakoltam a legfontosabb dolgaimat, letusoltam, és immár pizsiben bebújtam az ágyamba. Szinte rögtön elaludtam, és csodák csodájára olyan mélyen aludtam, hogy reggel apának kellett felébresztenie.
Gyorsan felöltöztem, bedobtam 2 pirítóst, és már indultunk is a reptérre.
- Ne feledd, amit mondtam Nicky, minden este legyél telefonközelben! Szeretlek! – öleltem magamhoz a búcsúzáskor öcsémet, majd apát is, és pontban 8-kor elindult a gépem a Washington állambeli Forks felé.
Az út viszonylag gyorsan eltelt, szinte az egészet végigaludtam. Amikor pedig leszálltam, alig kellett nézelődnöm, rögtön megpillantottam rég nem látott nővéremet, aki – a férjével együtt – őrült módjára integettek nekem, miközben az emberek között lavírozva rohantak felém. Jézusom, ha valaki megkérdi, nem ismerem őket…
- Kayla, Kayla! Itt vagyunk, gyere ide hugica! – üvöltötte túl Lily a szelet. Hát mit ne mondjak, ha már Seattle-ben ilyen szar az idő, mi lesz vajon Forks-ban?
- Szia Lily, Gavin! – köszöntöttem őket, amikor végre odaértek hozzám.
- Jaj, hogy megnőttél Kay! Nem igaz drágám? – pillantott rá Gavinre, mielőtt átölelt volna Lily
- De, tényleg. Kay sokat nőtt – forgatta meg a szemét Gavin, az én kedvenc sógorom, igazából az egyetlen, de ez részletkérdés.
- Örülök, hogy itt vagy Kay! – ölelt át ő is
- Most mondjam azt, hogy én is örülök, annak, hogy itt vagyok? – húztam fel szemöldököm, és kérdőn néztem rájuk. De ők csak lesúlytva álltak, és hatalmas szemeket meresztettek rám
- Sajnálom, ezt nem kellett volna. Tényleg örülök annak, hogy veletek lehetek – mentegetőztem
- Semmi baj Kay. Gavin, hozd légy szíves a húgom csomagjait! – utasítgatott nővérem
Előre mentem, és még épp hallottam, ahogy azt mondja Gavinnek:
- Apának igaza volt. A húgom nem a régi – és mindezt olyan szomorúan, és bánatosan mondta, hogy a szívem szakadt meg értük.
De nem tehettem mást, csak egy másodpercre lehunytam a szemem, és azt kívántam bárcsak minden a régi lenne.
