6. fejezet - Ismerkedés

Sziasztok!
Nos, hát itt vagyok az új fejezettel. Személy szerint úgy érzem jól sikerült, de szükségem van a véleményetekre, hogy még mindig érdekel-e titeket a story.
Mint láthatjátok tettem fel néhány új képet a szereplőkhöz.
Jó olvasást, és kérem szépen a komikat!! :)

- Hát köszi a fuvart Chris – szálltam ki a Volvoból, és néztem vissza rá

- Ugyan, semmiség – legyintett egyet

- Bejössz? – intettem a házra

- Persze – mosolyodott el, majd leállította a motort, és elindult utánam

Körbenéztem a földszinten, de Lily még nem volt itthon. A hátam mögé pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla Chris jön utánam, de ő csak körbe-körbe forgott, és mindent alaposan megbámult.

- Mi az? – kérdeztem

- Hát tudod, nem minden nap adódik alkalmam az egyik tanárom házát megnézni.

- Ó, értem. Hát nem nagy dolog. De az én fenségterületem. Na az már nagyon nagy dolog – nevettem fel, és elindultam az emeletre

- Na, milyen? – vontam fel a szemöldököm, amikor felértünk a lépcsőn. Chris tátott szájjal bámult körbe, és közben tátogott.

- Ez… elképesztő Kay. Gyönyörű – motyogta, majd tekintete megállapodott rajtam. Az utolsó szava kicsit félreérthető volt emiatt, de nem agyaltam sokat rajta.

- Gyere, ülj le. Lizzy-vel mi lesz? – huppantam le a kanapéra, Chris mellé.

- Neki még van egy órája, úgyhogy még érte el kell mennem. Utána meg jönnek Cullenék – komorodott el gyönyörű arca

- Jajj Chris, nem lesz annyira szörnyű, különben is, addig még van 1 teljes óra. Úgyhogy inkább mesélj arról, milyen az élet Forksban, na meg persze rólad és Lizről is hallani akarok.

- Rendben. Hát az élet itt eléggé unalmas, szinte nem történik semmi. Úgyhogy ne lepődj meg, ha az első héten mindenki téged fog bámulni. Most te vagy a friss hús – mosolyodott el

- Oké. És mi van veletek? Miért lettetek „kitaszítottak”? – ráncoltam össze a szemöldökömet. Egyáltalán nem néztek ki úgy, mint a régi sulim kitaszítottjai. Őszintén, első látásra azt hittem, hogy ők itt a nagymenők, a népszerűek.

- Régen nem volt így. Mivel a szüleink gazdagok, és a városban szinte mindenki ismeri, minket is ismertek és szerettek. Vagyis csak úgy tettek. Aztán a szüleink vállalkozása becsődölt, és amilyen gyorsan terjed itt a pletyka, egyik napról a másikra, a többiek megvetettek és nem barátkoztak velünk többé. Ekkor jöttünk rá, hogy valójában mindenki a szüleink pénzét és magas pozícióját látta bennünk. De mára már nem is bánom ezt, így legalább megláttuk kik is az igazi barátaink. Egyedül Rosie tartott ki mellettünk, bár mára már inkább ő is a szurkolólányokkal lóg. Engem annyira ez nem viselt meg, Lizzy-t viszont annál inkább. Ő mindig is ilyen vidám, közvetlen és cserfes lány volt, és vágyott a szeretetre, azt akarta, hogy mindenki szeressen minket. De ez nem jött be. Aztán ő se bánkódott sokat, pár hétig még letargikus állapotban volt, aztán megint visszaváltozott a vidám kislánnyá. És most, hogy te itt vagy, végre van neki egy barátnője, hallanod kellett volna, hogy áradozott rólad – nevetett fel Chris

- Tudod, Lizzy nagyon emlékeztet az öcsémre, Nick-re. Ő is ugyanilyen bőbeszédű és boldog ember… volt. De a szüleink válása sok mindent tönkretett benne. Kicsi volt még, mégis megértett mindent, jobban érezte, hogy mi történik, mint bármelyikünk. Nagyon érzékeny fiú. Bár még mindig rengeteget, de tényleg rengeteget beszél, mégis valahogy, olyan törékeny lett. Elég egy rossz élmény és összetörik. És most, hogy nem vagyok vele nincs kivel megbeszélnie a dolgait. Ráadásul apám azt hiszi, hogy amiért nem vagyok otthon, bármit megtehet. De az én Nicky-m nem olyan befolyásolható. Tudja nagyon jól, hogy mi van a dolgok mögött.

- Látszik rajtad, hogy nagyon szereted az öcséd. És hogy bármit megtennél azért, hogy boldog lehessen. Én is így vagyok Lizzy-vel. Hiába, a nagytestvérek dolga már csak ez – kacagott fel Chris

- Tényleg, nem kéne már menned Lizért, szerintem már vége az órájának – néztem a faliórára.

- De, jó hogy mondod. 10 perc és itt leszünk, utána pedig jöhet a jó kis Cullenes vásárolgatás. Hurrá – váltott az arca gyászossá

Kikísértem Chris-t, és szinte rögtön, ahogy elhajtott, megérkeztek Cullenék. Úristen, most egyedül leszek velük? Te jó ég, mégis miről fogunk beszélni…

- Szia Kayla. Láttuk, hogy Chris ment el mellettünk, hová ment? – üdvözölt Alice, én pedig behívtam őket, bár most csak a földszinti nappaliban foglaltunk helyet.

- Lizzy-nek most van vége az órájának, és érte ment – válaszoltam, miközben az ujjaimat ropogtattam, nem akartam egyikükre se nézni, mivel éreztem, hogy mind engem bámulnak.

- És Kayla, hogy tetszik Forks? – kérdezte Edward

- Hát még nem láttam belőle sokat, de amit láttam az alapján jó kis helynek tűnik – néztem a szemébe. Kár volt. Teljesen elmerültem a szeme színében. Sosem láttam még olyan embert, akinek ilyen lett volna a szeme. Elképesztő.

- Ha gondolod, holnap körbevezethetlek és megmutathatom a város legszebb részeit – vette át a szót Emmett, és ahogy elmosolyodott, istenkém. Azok az édes gödröcskék. Soha nem láttam még annál aranyosabb dolgot.

- Az jó lenne, köszi – vigyorodtam el

- Több, mint szívesen Kay.

Azt hittem annak a pillanatnak sosem lesz vége. Ahogy a szemembe nézett, és kajánul elmosolyodott, lelkem bensőjében valahol nagyon mélyen megmozdult bennem valami, kirázott a hideg, és jólesően megborzongtam. Ilyet még sosem éreztem. Jasper - aki időközben egy régi képet bámult a falon – hirtelen elvigyorodott, és szeretetteljesen rám nézett. Nem értettem most mégis mi van, gondolom ezt láthatta kérdő tekintetemben, megrázta a fejét, és a képre bökött.

- Igazán aranyos kép – én is ránéztem a fényképre. Anya és apa egymást átölelve álltak egy fa alatt, én közöttük álltam, szorosan előttem pedig Nick volt, akinek átöleltem a mellkasát. Körülbelül 10 éves lehettem rajta.

- Igen, valóban az – fájdalmas mosolyomat kissé furcsállta. Végül a témát elterelve Emmett szólalt meg.

- Te szőke voltál? – nézett a képre, majd rám

- Igen, de mint látod, pár éve befestettem barnára – hálás voltam érte, hogy elterelte a témát

- Kíváncsi lennék, vajon hogy áll neked a szőke. Biztos gyönyörű lenne – csillant fel Alice szeme

- Alice, ne kezd – tromfolta le Edward a húgát. Gondolom ő már tudta, Alice min mesterkedik

- Most miért Edward, biztos vagyok benne, hogy Kay is örülne neki. Ugye Kayla? – nézett rám Alice azokkal a tündéri szemeivel

- Öhm, minek is?

- Hát hogy befessük a hajad szőkére. Naaa, lécci lécci – nézett rám könyörgően. Ezen elgondolkoztam egy darabig. Azért festettem barnára a hajam, hogy ne hasonlítsak annyira a családomra, és főleg, hogy ne nézzenek szőkének. De itt, Forks-ban kit érdekelt, hogy mit gondolnak? Úgyse maradok sokáig.

- Hát végülis. Rendben, benne vagyok – vigyorogtam Alice-re. A lány elkezdett tapsikolni és megölelt. A meglepetéstől hirtelen nem tudtam mit csináljak, de végül visszaöleltem, és csodálkozva vettem észre, hogy még a ruháján keresztül is milyen hideg a bőre. Ennyire hideg lenne? Aztán hirtelen megszólalt Alice telefonja, így kénytelen volt elengedni, és durcásan vette fel a mobilját.

- Igen? Ó, Esme. Muszáj? Ajj, rendben, 5 perc és otthon vagyunk. – tette le, és szomorúan fordult felém

- Sajnálom Kay, de úgy látszik el kell halasztanunk a mai programunkat. Segítenünk kell anyánknak, de ígérem holnap bepótoljuk.

- Semmi baj Alice, ha menni kell, hát menni kell – mosolyogtam. Kikísértem őket és az ajtóban köszöntünk el egymástól. Utoljára maradt Emmett, aki, miközben elbúcsúzott, végigsimított az arcomon. A meglepetéstől teljesen lefagytam, egy értelmes szó sem jött ki a számon. Érintése nyomán libabőrös lett a bőröm, de nem a hideg keze miatt. Végül kinyögtem valami olyasmit, hogy szia, de nem vagyok benne biztos, hogy tényleg sikerült kimondanom.

Még mindig Emmetten gondolkozva ültem le a kanapéra, pár perc múlva pedig megjelent Chris és Lizzy. Tudattam velük a hírt, miszerint nem megyünk vásárolni, így egész délután ottmaradtak nálunk és beszélgettünk. Ahogy megérkezett Lily és Gavin a munkából, és meglátták, hogy szereztem barátokat, szinte repestek az örömtől. Főleg a nővérem.

Rockwillék maradtak vacsorára is, aztán kikísértem őket és megbeszéltem velük, hogy holnap Culenékkel lesz programom, szóval csak iskolában fogunk találkozni.

Gyors letusoltam, de még nem vettem fel a pizsamám, helyette egy mackónadrágot és egy kinyúlt topot vettem fel, és felhívtam Nicky-t. Sajnos majd csak egy hét múlva tud jönni, de beszéltem apámmal és megígértettem vele, hogy amíg nem vagyok Nick közelében haza ne merje vinni a „barátnőjét”. Úgy hallatszott a hangján, hogy felfogta és betartja az ígéretét és én hittem neki.

Bevonultam a szobámba és épp át akartam venni a pizsimet, amikor hirtelen úgy éreztem, mintha valaki figyelne. Kinéztem az ablakon, de csak a sötét erdőt láttam, nem volt ott senki sem.

Viszont a képzeletem nem hagyott nyugodni, halkan lementem a hátsókertbe, de természetesen nem volt ott senki és semmi. Már épp visszafordultam, amikor hirtelen egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.

- Nem biztonságos ilyen későn a vadonban császkálni Kay.

Here I am:)

Sziasztok!! :)

Fuu, olyan furcsa érzés újra bejegyzést írni XD Erre a blogomra írom ezt a bejegyzést, mert ezt olvassátok a legtöbben. Szóval, túljutottam a krízishelyzeten, úgy érzem végre megint tudni fogok írni. Nagyon sajnálom ezt a hosszú kimaradást, már egy ideje nem is olvastam blogokat, nem írtam komikat, a történeteimből sem írtam egy fikarcnyi mondatot sem. De most már nem leszek lusta, írni akarok:) Elnézést azoktól, akik olvasták a blogjaimat és akik szerették az írásaimat. Tudom, hogy nem vagytok sokan, de vagytok:)

Annyi minden történt velem a nyáron, te jó ég :D

Megismertem és megszerettem új embereket, jártam külföldön, hogy egész pontos legyek Romániában, Aradon, sok régi kapcsolatom megváltozott, de nem is bánom, tökéletesen jól vagyok így :)

Nos, szval akkor a blogjaim újra üzemelnek, nem ígérem, hogy hamar hozni fogok friss fejezeteket, hisz újra vissza kell majd rázódnom, de azért igyekezni fogok :)

Sziasztok!!

Sajnálom

Sajnálom.

Már egy ideje nem volt friss, sőt semmilyen bejegyzés sem.

Pedig nagyon is lennének ötletek a fejezetekhez, de egyszerűen annyira tele van most a fejem, és annyira feszült vagyok, hogy nem vagyok képes lehiggadni, szépen leülni és megírni őket.

Nem megy. Most nem.

Eléggé szar helyzetben vagyok, amit nem is szeretnék részletezni. Nem vagyok jól, egy kicsit sem.

Az élet most nagyon keresztbe tett nekem.

De nem is akarok mentegetőzni, csak annyit még, hogy tényleg nagyon sajnálom, de ez a helyzet nem fog megoldódni egy darabig, vagyis szünetel az összes blogom. És ez most nem csak olyan vaklárma mint az előző volt. Most tényleg nem tudok írni.

Sziasztok.

Végre vége

Jajj istenkém:)

Ma volt délelőtt a szóbeli felvételim biológiából:) Tegnap viszont volt ugye a farsang, hát a 8.os lányok hippinek öltöztek beXD Na szóval, utána volt a diszkó, ahol mi voltunk a büfések. Mondanom se kell, én meg Zsó egész végig a büfében ültünk, és ott depiztünk, és idegeskedtünk, hisz volt miért, de azt nem részletezem, hogy miért....:S Na mindegy, ma meg ugye mentünk a szóbelire. És sikerült, asszem. Remélem, hogy felvesznek, de ez hamarosan eldől. Max. március 16.án megtdujuk, hogy felvettek-e. Szurkoljatok!

Puszii

P.S.: mivel vége mindennemű felvételimnek, és mivel félév után vagyunk, a suliban szarok mindenre, így lesz időm végre írni :) Úgyhogy remélhetőleg hamarosan jön az új feji, de sztem először a Lost Game-re teszem fel a fejezetet.

5. fejezet - First steps... for a love?

Sziiasztok!
Ahogy ígértem, itt is vagyok a frissel:)
Remélem tetszik majd!
Ajánlott zene: The Fray - Never Say Never
El sem hiszem, de ehhez a történethez annyira sok ihlet és ötlet jön...huu, és mostanában egyre hosszabbak a fejik, aminek nagyon örülök:) Kérek szépem komikat:D
Jó olvasást!
Puszii
Ja és a képen Chris*.* I LOVE HIM♥

- Szia Kay! Mi már találkoztunk, Alice Cullen vagyok. Ők a testvéreim: Edward, és Emmett, ő pedig a párom Jasper Hale. A nővéred mesélte, hogy tegnap költöztél ide. Ha van kedved, körbevezethetünk. Eljöhetnél velünk vásárolni, úgy is ma terveztem egy kisebb kiruccanást – ajánlkozott Alice

- Öhm, hát ez igazán kedves tőled Alice, de Lizzy-ékkel már megbeszéltünk egy összejövetelt – húztam össze magam. Ilyen is csak te lehetsz Kay, rögtön barátkozni akarnak veled, és te lerombolsz mindent.

- És mi lenne, ha Lizzy, és a testvére is jönne velünk? Kérlek, nagyon szeretnénk megismerni már. Naa, jó buli lesz – vigyorgott rám

Hátranéztem Lizékre, és úgy láttam neki nincs problémája vele, viszont Chris arca teljesen elfelhősödött, és a válaszomra várva figyelt engem.

- Rendben. Mikor és hol találkozzunk? – kérdeztem

- Szuper. Mondjuk nálatok Kay? Lizzy, nektek megfelel, ha ott találkozunk? – fordult Alice vigyorogva Liz felé

- Persze, oké, De szerintem már mennünk kell, mindjárt kezdődik az óránk. Kay, neked milyen órád lesz? – fordult felém

- Öhm, történelem – vettem elő az órarendem

- Remek, nekem is az lesz. Van kedved mellém ülni? – szólalt meg először a nagy maci, Emmett Cullen. Még a hangja is olyan, mint egy dörmögős mackónak – nevettem fel magamban

- Oké. Másnak nem lesz törije? – kérdeztem

- De. Nekem is az lesz – válaszolta mogorván Chris. Mi baja lehet?

- Ó – gratula Kay, ennél értelmesebbet nem is tudtál volna mondani

- Jössz Kayla? – fordult vissza az ebédlő ajtajától Emmett. El sem hiszem. Tegnap találkoztam vele először, és ma már szinte… haveri viszonyba kerültem vele. Nem is beszélve Rockwill-ékről. Nagyon megkedveltem őket.

Még egyet Lizzy-re mosolyogtam, aztán Chris-re pillantottam, és a hátam mögé intve jeleztem, hogy jöjjön. Mikor már odaért mellém, megkérdeztem:

- Nem bírod Cullenéket túlságosan igaz?

- Talán. Lehet. Na jó, tényleg nem bírom őket. Van bennük valami… nem is tudom, megmagyarázhatatlan. És nem tetszik, hogy meghívtak téged. Mármint, nyugi ne hidd azt, hogy súlyos féltékenységi rohamaim vannak, de ők általában senkihez sem szólnak. Eléggé furcsa szerzetek. És biztos vagyok benne, hogy valamit terveznek – merengett el a végére Chris, aztán rám nézett, és várta a válaszom

- Mondd Chris, nem vagy te egy kicsit paranoiás? – nevettem fel, és szerencsére ő is velem nevetett

- Meglehet. De akkor is. Rajtuk fogom tartani a szemem. Nem fogom hagyni, hogy ellopják a klánunk legújabb tagját – nevetett fel, de rögtön el is komorul, amikor felnézett és észrevette, hogy Emmett minket figyelt a terem ajtajából

- Nem baj, hogy mellé ültem? – néztem Chrisre. Először úgy tűnt mond valamit, de aztán csak fújt egyet, és bíztatóan rám mosolygott

- Dehogy baj. De cserébe, azokon az órákon, amik velem közösek, kötelező jellegűen mellém kell ülnöd. Ha nem teszed meg, erőszakhoz folyamodom – próbált meg fenyegetően nézni, de nem sikerült, elröhögte magát, és én is vele nevettem.

- Tudod Chris. Egyre jobban kedvelem Forksot – mosolyogtam rá sejtelmesen, ő pedig mélyen a szemembe nézett, és teljesen komolyan csak annyit mondott

- Ennek felettébb örülök Kayla King – a meghitt hangulatot végül Emmett tette tönkre. Amiért egy kicsit mérges is lettem, nagyon jó volt Chris-szel beszélgetni. Ezalatt a pár perc alatt, amióta ismertem, közelebb került hozzám, mint bárki más az évek alatt. És ez nagyon tetszett nekem. Emmett előreengedett a teremben, és mint kiderült volt még 5 percünk csengő előtt, Gavin viszont már ott állt a tanári asztalnál, ezért odamentem hozzá

- Szia, bocsi, hogy most nem mentem eléd, de megismerkedtem Rockwillékkel, és ők eligazítottak – vigyorogtam, és a hátam mögé pillantottam, ahol Chris ült. Hirtelen ő is felnézett a füzetéből, és amikor tekintetünk találkozott ő is elvigyorodott. Pont Emmett padja előtt ült. Legalább ő is közelebb lesz. Nem tudom miért, de volt bennem egy kis félsz, ha Cullenékre, főleg ha Emmettre gondoltam. Ahogy Chris is mondta, volt bennük valami megmagyarázhatatlan, valami… természetfeletti. Igen, ez a szó tökéletesen igaz rájuk, természetfelettien gyönyörűek, és ha rájuk gondolok, valami furcsa ösztön azt súgja, hogy félnem kell tőlük. Eddigi életem során a megérzéseim sokkal többet segítettek, mint a valós tények. Jobban bíztam az ösztöneimben, mint bármi más ésszerű dologban. És féltem, hogy ez most is be fog bizonyosodni. A fenébe Kay, nem szabad ilyenekre gondolnod, és nem szabad ilyen gyanakvónak lenned.

- Semmi baj Kay, örülök, hogy szereztél barátokat. Apád biztosan örülni fog neki – vigyorgott rám

- Valamit tudsz Gavin Wood, és azt ajánlom, ha kedves az életed, most azonnal elmondod – fenyegettem meg játékosan

- Apád délelőtt felhívott. Beszélni akart veled, de mivel órád volt, ezért azt mondtam neki, hogy majd te felhívod. Szóval, itt a lehetőség Kay, bizonyítsd be apádnak, hogy jó kislány vagy – nyomta a kezembe a telefonját

- Itt? És most? – lepődtem meg, de ő csak mosolygott és a telefonra mutatott. Tárcsáztam az otthoni számot, és alig csöngött 3-at apám már rögtön felvette

- Haló? King lakás – mondta a szokásos dumáját

- Szia apa – köszöntem

- Kay? Jajj, kicsim annyira örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság? Minden rendben? Jól vagy? Milyen a suli? Hogy vagy? – ömlesztett rám mindent

- Apa, nyugi. Igen, minden rendben, tetszik a suli, és már szereztem is pár barátot – mosolyogtam, biztos örülni fog neki

- Komolyan? Jaj, Kayla ez nagyon jó. És hogy bírod? Tetszik Forks?

- Igen, kezd egyre jobban tetszeni ez a hely. És otthon, minden rendben? – kérdeztem

- Persze, csak nagyon hiányzol. Nicky-nek a legjobban – hallottam, ahogy felnevet a vonal túlsó végén, és valakihez beszél

- Ott van Nick is? Odaadod neki? – mivel egyre többen kezdtek beszivárogni a terembe, ezért úgy döntöttem inkább leülök a helyemre, és ott beszélek öcsémmel. Mire leültem a székre, Nick már átvette a kagylót, és a hangján már éreztem, hogy teli szájjal vigyorog

- Nick! Hogy bírod, drága? – nevettem fel

- Ajj Kay, én ezt nem fogom sokáig bírni, nagyon hiányzol, és apa teljesen kibírhatatlan. Még azt a Lindát is elhozta a házba. Annyira rossz volt, teljesen úgy mutatta be azt a nőt, mintha a mostani anyám lenne – keseredett el

- Mi? Komolyan volt képe elvinni hozzád? – komorultam el, ez nagyon nem lesz jó.

- Annyira ciki volt Kay. Nagyon kínosan éreztem magam. Legszívesebben elküldtem volna őt is, és apát is a pokolba, de nem tehettem, hisz most már nem vagy itt, hogy megvédj – hallottam a hangján, hogy mindjárt elsírja magát, szegény kicsikém olyan érzékeny, és most teljesen védtelen

- Na jó, figyelj Nicky. Pár perc, és kezdődik az utolsó órám, rögtön utána felhívlak, és megtárgyaljuk, hogy most mi is legyen. De egyet ígérj meg kicsim. Ne hagyd magad, ha Rick keménykedik, mondd meg neki, hogy én üzenem. Ha nem viselkedik normálisan, hazamegyek, és majd én, alaposan kiosztom, őt is és a kis kurváját is. Most mennem kell Nick, majd hívlak. Szeretlek! – búcsúztam el tőle, és kinyomtam a mobilt. Elsüllyesztettem a zsebembe, és elővettem a cuccom.

- Minden rendben? – kérdezte Emmett. Ó, a fene, biztosan hallotta, hogy miket beszéltem Nick-kel. Ááá

- Persze, csak van egy kis… probléma otthon – próbáltam meg egy mosolyt magamra erőltetni, de nem volt valami meggyőző.

- Nem úgy hallatszott, mintha kicsi lenne – vonta össze a szemöldökét

- Az apám egy kétszínű dög, és most, hogy nem vagyok otthon az öcsémet terrorizálja – egyszerűsítettem le, nem akartam neki kitálalni mindent.

- Az öcséd? Nick az öcséd? – mintha egy kicsit felderült volna az arca

- Igen – bólintottam egyet, aztán Gavinre függesztettem tekintetem, hisz elkezdődött az óra.

Fogalmam sincs, mégis mi volt a tananyag, egész órán azon agyaltam, hogy most mit fogok csinálni. Legszívesebben hazautaztam volna, de mivel ez lehetetlen volt, rögtön el is vetettem. Az óra végére már kezdett egy terv kirajzolódni a fejemben, aztán kicsöngettek. Gyors biccentettem egyet Emmett felé, aztán már rohantam is ki az iskola épületéből. Tárcsáztam öcsém számát, ő pedig rögtön felvette

- Újabb fejlemény öcsi? – kérdeztem, és közben a táskámba tuszkoltam a cuccaim, aztán elindultam Gavin kocsija felé, viszont hirtelen pittyegni kezdett a mobilom

- Tartsd egy kicsit Nick, SMS-em jött – mondtam, és megnéztem az üzenetet. Gavintől jött: Sajnálom Kay, de nekem még maradnom kell, gondolom hazatalálsz. Fenébe, most még gyalogolnom is kell egy csomót. Semmi kedvem nem volt hozzá.

- Oké Nicky itt vagyok. Szóval mit szólnál hozzá, hogy ha te is idejönnél Lily-ékhez. Mondd azt apának, hogy csak egy kis időre. Aztán persze maradnál, ameddig én. Lily-ék is biztos örülni fognak. És az ágyamban is van hely – mosolyogtam

- Mondtam már, hogy te vagy a világ legjobb nővére? Rendben, összepakolok, és majd szólok, melyik géppel megyek. Most megyek, szia Kay! – búcsúzott

- Rendben, akkor most szépen hazagyalogolok, és szólok Lily-nek Nick-ről – motyogtam magamban, aztán egy hangos dudaszó ébresztett fel gondolataim közül. Hátrafordultam, és bár nem értek a kocsikhoz, azt azért felfedeztem, hogy egy Volvo állt mögöttem. Először azt hittem, hogy Cullenék, de szerencsére tévedtem. A vezető felőli ülésről egy ismerős arc nézett rám: Chris

- Szállj be King! – üvöltött ki az ablakon, és kinyitotta az ajtót nekem. Őszintén! Ki az, aki nem szállt volna be mellé?

- Szia Rockwill – köszöntem neki mosolyogva, és becsuktam az ajtót

- Eltűntél – Chris komolyan nézte az utat, de láttam, hogy egy apró mosoly bujkál a szája sarkában

- Bocs, csak beszélnem kellett az öcsémmel – mentegetőztem

- Ugyan, no problem. Hisz itt vagy, velem. Cullen meg egyedül durcázik, amiért el sem köszöntél tőle – szinte már fuldoklott a nevetéstől a mondat végére. Annyira aranyos volt. Jól esett, hogy szeret velem lenni

- Inkább az útra figyelj Christopher! – parancsoltam rá, és – komor arca láttán - legalább megtudtam, hogy nem szereti, ha a teljes nevén szólítják.

- Te tényleg el akarsz menni Cullenékkel? – törte meg a több perces csendet, ami vele nem is volt kellemetlen.

- Nem igazán, de már nem mondhatom le – grimaszoltam egyet

- Mi van King? Te sem bírod annyira Cullenéket? – vigyorgott önelégülten

- Nem erről van szó. Nem is ismerem őket. Csak… nem tudom. Tartok egy kicsit tőlük – vallottam be, Chris pedig teljesen komolyan rám nézett, és egy bíztató mosoly kíséretében megszorította a kezem, és nem is engedte el

- Nem szívesen kelek a védelmükre, de ne félj tőlük. Nem harapnak - mosolygott

4. fejezet - The Rockwill clan

Sziasztok!
Tudom azt mondtam szünetelek, de kidolgoztam egy tervet, és ha minden rendben megy, akkor lesz elég időm tanulni, és írni is. Egyébként sem bírtam volna ki, hogy ne írjak:)
A képen Guntars Asmanis, a mi Chris Rockwill-ünk:)
Először Taylor Swift - Back to December című klipjében láttam, és egyszerűen teljesen totálisan beleszerelmesedtem:D
Jó olvasást,
Puszii

Ajj, a fenébe! Átfordultam a másik oldalamra, de még így sem tudtam elaludni. Folyton járt az agyam, és a holnapi napon gondolkoztam. Vajon milyen lesz a suli? Lesznek, akik barátkozni akarnak majd velem? És, a fekete hajú plüssmaci is ott lesz? Jajj, Kay, ki kell verned a fejedből azt a fiút. Hisz kinevetett! Ez idegesített a legjobban, persze tudtam, hogy nem azért nevetett, mert hülyének tart, hanem… ááá, aludni kell. Most nem járhat ilyeneken az agyam. Hanyatt feküdtem, és a plafont bámultam. Magam elé idéztem Nicky arcát, és folyamatosan arra koncentráltam. Egyszer csak elfáradok a koncentrációban. És hála az égnek így lett, fél óra múlva már úgy aludtam, mint akit kiütöttek.

Ébresztő húgi! Mindjárt kész a reggeli – ébresztett fel nővérem, de én inkább a fejemre húztam a takarót, és eltaszítottam a kezét

Ugyan már Lily, még az órám sem ébresztett. Majd ha idő van kelek – nyöszörögtem, és szinte végszóra az órám is elkezdett pittyegni. Fenéve!

Na Kay, gyerünk már az órát is jelzett, idő van! – nevetett fel Lil

Kayla Roselle King, ha nem kelsz fel most azonnal, esküszöm rád öntök egy kancsó vizet. Nem viccelek, tudod nagyon jól! – fenyegetett meg. Rögtön felpattantam az ágyból, emlékeztem még azokra az időkre, amikor Lily ébresztett minket, jópárszor megcsinált már a vizes dolgot.

Rendben, oké ébren vagyok. Ha lennél olyan szíves, kifáradnál? Szeretnék felöltözni – mutattam az ajtóra felhúzott szemöldökkel. Lily csak megcsóválta a fejét, és kisétált.

Hú, rendben. Bekukkantottam a szekrénybe, és pár másodperc múlva kiválasztottam egy fekete csőfarmert, és hozzá egy türkiz felsőt. Gyors felkaptam őket maagmra, és egy bokacsizma kíséretében besétáltam a fürdőbe. Miután elintéztem a teendőimet, lecammogtam a lépcsőn, és már ott éreztem Gavin isteni reggelijének illatát. Megreggeliztünk, aztán összekaptam az iskolás cuccaim, és már indultunk is a suliba. Lily-t útközben kitettük a kórháznál, aztán Gavin bekanyarodott az iskola parkolójába.

Már tömegével álltak a diákok, és klikkekbe tömörülve csacsogtak. Gavin lefékezett a tanári parkolóban, és amikor kiszálltam, egy ezüst Volvo, és egy terepjáró húzott el mellettünk.

Ezek a Cullen gyerekek mindig olyan gyorsan vezetnek – rázta meg a fejét rosszalón Gavin, nekem viszont felkeltette a figyelmem a nevük.

Cullen? A doki gyerekei? – kérdeztem Gavint, miközben a terepjáróra függesztettem a pillantásom

Igen, tegnap találkoztál Carlisle-al? Igazán kedves ember, és a gyerekeire sincs semmi panaszom, de azért egy kicsit vezethetnének lassabban – és abban a pillanatban a terepjáró ajtaja kinyílt, és a maci lépett ki. Úristen! Gyors elfordultam, még mielőtt felém pillanthatott volna

Aha, na akkor megyünk? – néztem fel rá, és meggyorsítottam a lépteim

Persze. Kay hova sietsz? – vonta össze szemöldökét

Sehova, csak tudod… izé, szóval eléggé megnéznek, hogy a töri tanárjukkal jövök suliba – találtam ki egy hazugságot, amiben végül is volt egy kis igazság, de jelen pillanatban jobban akartam kitérni Cullenék pillantása elől.

- Rendben, gyere akkor elintézzük a papírjaid – intett az egyik iroda felé

5 percbe sem telt, hogy Gavin lerendezze a papírjaim, utána viszont rengeteget pletyizett a titkárnővel. Elhúztam a szám, és nekidőltem a falnak, és a diákokat figyeltem. Az egyik csoportjuk felkeltette a figyelmem. 2 lány, és egy fiú. Az egyik lánynak hosszú, barna, egyenes haja volt, és igazi gazella alkata. A másik lány szőke volt, kék szemmel, és ártatlan, kislányos mosolya egy percre sem hervadt le az arcáról. És a fiú… Magas, izmos, szögletes, gyönyörű arc. Az egyik legtökéletesebb férfi mintapéldány. Nem szokásom ilyet mondani, de az a fiú, tényleg eszméletlenül gyönyörű volt. Valószínűleg észrevehette, hogy őt bámulom, mert felnézett, és rám nézett. Egyenesen a szemembe. Úgy éreztem, rögtön összepisilem magam a gyönyörtől. Soha életemben nem láttam még ilyen szimpatikus, és gyönyörű arcot. Hirtelen jött lányos zavaromban, mindenfelé tekintgettem, csak nem rá. Végül tekintetem megállapodott a mellette lévő szöszin, de még észrevettem, ahogy elvigyorodik. Egyszerűen fizikai fájdalmat éreztem, késztetést, hogy lerajzoljam ezt a tökéletes metszésű arcot, de visszafogtam magam. Egészen kiskoromtól kezdve imádtam rajzolni. Főleg portrékat, és akárhányszor ilyen szép arcokat láttam, muszáj volt lefirkantanom. De Gavin elindult, és engem is magával húzott.

- Nos Kay, arra kérlek, hogy minden órád után gyere be hozzám a tanáriba, és majd én megmutatom, hogy hol lesznek az óráid. Értve vagyok? – nézett rám

- Jaj Gavin, ne már. Első napomon eláshatom magam, hogyha minden szünetben a töri tanár fog kísérgetni. Tudod, haladnod kéne a korral. Ez ma már nagyon cikinek számít – világosítottam fel, és amekkora szerencsém van, pont akkor folyt le a beszélgetésünk, amikor a szépfiú mellett haladtunk el. Remek… Ráadásul a fiú is pont jött mellettünk.

- Kayla. Én tényleg értékelem azt, hogy ennyire ki akarod magad húzni a dolgok alól. De tudod a nővéred megkért rá, hogy vigyázzak rád, és ne hagyjalak elkanászodni. Ismerlek Kay, tudom, hogy sosem tennél nagyon durva dolgokat, de abban, amit a nővéred, és az apád is állít van valami. Úgyhogy kérlek, gyere be minden órád előtt hozzám, oké? – kérdezte

- Rendben. De akkor is Gavin. Ez hülyeség. Otthon sem csináltam semmi őrültséget, és mégis apám ideküldött az Isten háta mögé. Most őszintén, szerinted megérdemeltem? Mármint, ajj már megint rosszul fejeztem ki magam. Szóval nem azzal van a baj, hogy veletek kell lennem, hanem, hogy itt. Hiányzik Nicky, és a házunk. Örülök annak, hogy veletek vagyok, de ha már egy rossz szót is szólok Lily rögtön bepanaszol apánál. És akkor apa azt hiszi, hogy nem javulok, és felborítsa az egyességünk – sóhajtottam egyet

- Milyen egyességet? – vonta össze szemöldökét Gavin, de pont becsöngettek, ezért csak odaszóltam neki, és már indultam is a terem felé.

- Majd elmondom, szia!

A matek óra istentelenül unalmas volt. Egyedül ültem a terem legvégén, és hála az égnek a tanár sem akart bemutatni. A következő órák is mind unalmasan teltek el, aztán jött az ebéd. Egészen addig, amíg be nem léptem az ebédlőbe, abban reménykedtem, hogy majd lesz egy rejtett sarokba egy üres asztal, de persze, hogy nem. Ahogy beléptem, észrevettem, hogy egy asztal sem üres, és ahogy körbenéztem, megakadt a szemem Cullenék asztalán. Csak ők ültek ott, senki más a családon kívül. Levettem egy almát, és egy üdítőt az asztalról, közben pedig az asztalokat figyeltem, hátha megpillantom a suli leglúzerebb lúzerjeit, és leülök közéjük, amikor egy kislányos arc eltakarta a kilátást.

- Hello. Te vagy az új lány, igaz? A nevem Elisabeth Rockwill, de szólíts csak Lizzy-nek. És mi is a te neved? – nyújtotta felém egyik kezét, miközben szüntelenül vigyorgott

- Szia. Kayla King. Szóval már mindenki tudja, hogy én vagyok az új lány? – fintorogtam. Nagyon nem tetszik, hogy mindenki tudja, ki vagyok.

- Ó igen, de csak annyit tudnak, hogy Mr. Wood feleségének a húga vagy. Komolyan? Én először el sem hittem. És miért is jöttél ide? Meddig maradsz? – csak úgy záporoztak felém a kérdések, de persze, arra hogy válaszoljak nem is hagyott időt.

- Jajj Liz, hagyd már szegényt, hogy levegőhöz jusson. Amúgy szia, Chris vagyok. Lökött Lizzy bátyja – bukkant fel a szépségesen szép arcú fiú a folyosóról. De király vagy Kay…

- Hello. És a kérdéseidre a válaszok, igen tényleg Gavin a sógorom. Az apám küldött ide egy hatalmas hülyeség miatt, és kb. 2 hónapig maradok. Öhm, volt még kérdés? – nevettem fel, őszintén megvallva nagyon szimpatikus volt a kiscsaj, a bátyjáról nem is beszélve

- 2 hónapig? Az nagyon kevés idő. Gyere, ülj le az asztalunkhoz. És hidd el, bőven van még kérdésem – ajánlotta fel, én pedig kapva-kapva az alkalmon, követtem őket, de amekkora szerencsém van, az asztaluk pont Cullenék mellett volt. Istenem, miért büntetsz ennyire?

- Szóval Kayla. Hm, milyen szép neved van. Van ennek becézése? – dőlt előre a székén Liz, és bámult rám azokkal a hatalmas szemeivel. Nicky-re emlékeztetett, szóval már előnnyel indult nálam.

- Hát a családom általában Kay-nek szólít. Szóval, csak nyugodtan – mosolyodtam el, és beleharaptam az almámba.

- Oké, szóval mi is volt az a hatalmas hülyeség amiatt az apukád ideküldött? Hol laktál ezelőtt? És miért csak 2 hónapig maradsz? – tette fel a kérdéseket Liz

- Hát… izé, Phoenix-ből jöttem, és… szóval a többi kérdésedre a választ inkább megtartanám magamnak. Mármint, nagyon szimpi vagy, meg minden. De még nem ismerlek, és mi van, ha holnap valaki mástól hallom vissza? Szóval azokra inkább nem válaszolnék – húztam el a szám

- Ó hidd el, mi nem mondjuk el senkinek sem. Mi vagyunk a suli úgymond „kitaszítottjai”. Senki sem áll velünk szóba, vagy ha igen, akkor is csak ócsárolni tudnak. Ha gondolod, mi is elmondunk pár cikis dolgot, és akkor elmondhatod. Vagy kérdezz tőlünk is bármit, mi elmondjuk, és akkor majd megbízhatsz bennünk, kérlek – elképesztő, hogy szegény lány mennyire vágyik a szeretetre. Végül is, miért ne mondhatnám el nekik

- Liz, ha nem akarja elmondani, akkor nem kell – szólt közbe Chris. Istenem, milyen szép a hangja.

- Nem, semmi gond. Rendben elmondom. Szóval 2 éve a szüleim elváltak, és az anyánk elhagyott minket. Mármint engem, meg az öcsém. Apám szerint azóta megváltoztam, rossz irányba. Végül is van benne valami igazság, de mindegy. Nem vagyok sem drogos, sem iszákos, mielőtt még azt feltételeznétek. Csak… megváltoztam. Nem tartom magamban a véleményem, és emiatt sokszor rosszat gondoltak rólam. Na mindegy, apám most „megelégelte” hogy ilyen lettem, és azt várva, hogy majd vissza változok a régivé, ide küldött a nővéremhez, és a férjéhez. Viszont ha 2 hónapig maradok, és akkor sem tetszik, akkor hazamehetek. – vontam vállat a végén, és vártam a kérdéseket, amik hamarosan meg is érkeztek

- Miért vagy benne olyan biztos, hogy nem fog tetszeni Forks? Nehéz elhinni, de elég jó kis hely – szólalt meg Chris. Ó te jó ég, hogy lehet valaki ilyen gyönyörű teremtés?

- Ha tetszene, sem maradnék. Nincs itt semmi, ami engem vonzana. És különben is. Még csak tegnap érkeztem, és már hiányzik az otthonom – válaszoltam

- Ne félj Kayla King, majd mi teszünk róla, hogy itt maradj. Majd a Rockwill klán megmutatja, milyen tuti hely Forks – vigyorgott rám Liz

- Rockwill klán? – nevettem fel

- A „menő csajok” így hívnak minket. A suliban csak mi, és Cullenék vagyunk kiközösítve – a végére lehalkította a hangját, mivel Cullenék pont mögöttünk ültek.

- Egyébként, van még egy haverunk, Rosalie Hortner, ő is a suli királynőihez tartozik, de néha napján velünk is szóba áll. Elvégre csak ovis korunk óta vagyunk barátnők. De nem is baj. Úgy érzem Kay, hogy mi nagyon jó barátok leszünk. Most már te is a Rockwill klánhoz tartozol – vigyorodott el

- Lizzy, nem gondolod, hogy előtte Kaylát is meg kéne erről kérdezned? – csusszant mellénk Chris, én pedig még levegőt venni is elfelejtettem. Csupán 5 centi választott el minket egymástól

- Nyugi Lizzy, szívesen csatlakozok a klánotokhoz – kacagtam fel

- Egyébként, ki is az a Rosalie? – kérdeztem

Liz csak elővett egy kis tükröt a zsebéből, és úgy forgatta, hogy pont mögénk lehessen látni. Ami először szembe tűnt, az az, hogy Cullenék minket figyeltek… a macit is beleértve. Aztán arra a lányra néztem a tükörben, ahova Liz mutatott. Á, szóval az a Rosalie az, aki velük volt a folyosón.

- Oké, láttam

- Szóval Kay, van kedved délután összeülni, csak úgy beszélgetni? – fordult felém Chris, és nézett mélyen a szemembe. Istenem, milyen gyönyörű barna szemei vannak. Miért kell ilyen tökéletesnek lennie?

- Hát, persze szívesen. De a nővérem nem enged el délután sehova sem. De mi lenne, ha ti jönnétek el hozzánk? Lily biztos örülni fog, hogy már szereztem barátokat – mosolyogtam, és tényleg úgy éreztem végre igazi barátokat szereztem, aztán egyre erősebben kezdtem érezni, hogy valaki engem bámul. Lassan hátrafordultam, és nem tévedtem. A fekete hajú maci szúrós tekintettel figyelt engem. Aztán a mellette ülő tüsis hajú lány megszólított.

Szünet

Sziasztok, hát sajnos egy kicsit szünetelnem kell az írással:(
26-án szóbeli felvételim lesz biológiából, és nagyon de tényleg nagyon rá kell feküdnöm a témákra, mert minden ezen múlik...
Szóval, valószínűleg ha kihevertem a vizsgák miatti stresszt, újra nekiállok írni, és jövök a fejezetekkel.
Mint azt ti is láthatjátok, változtattam egy kicsit a blog kinézetén..és új képeket is feltettem a szereplőkhöz...A fejemben már nagyjából összeállt, hogy mi fog történni, és ezért feltettem a további szereplőket...Elárulom, Chris Rockwillnek nagyon de nagyon sok befolyása lesz a dolgokba:)
Na most megyek, és tanulok, szurkoljatok érem 26-án, sziasztok!

3. fejezet - First Meet

Sziasztok!
Itt vagyok a 3. fejivel, így este 10kor, és a szemem kigúvvad, de nem baj:)
Valószínűleg van benne pár hiba, de majd ha kitisztul a fejem kijavítom.
Ajánlott zene: Sia - My love
Jó olvasást!

Az út Forksig kicsivel több, mint 2 órába telt, de nem bántam, hogy olyan sokáig az autóban kellett kuksolnom. Lily, és Gavin felváltva kérdezte, hogy mi történt, hogy vagyok, és egyéb közhelyek. Amikor végre kifogytak a kérdésekből, fejemet a hideg ablaküvegnek döntöttem, és a tájat néztem. Őszintén megvallva, egyszer voltam ezelőtt Forks-ban, amikor Lily-éknek segítettünk költözködni. Akkor nem is volt időm alaposabban megnézni ezt a helyet. De… tetszett. Mindenhol fák, és páfrányok, minden zöld, vagy barna. Kicsit sok a zöld, de tetszik. Egész aranyos hely. Az egyik pillanatban mintha farkasokat láttam volna az erdőben, de biztos csak képzelődtem. Forksban nincsenek farkasok. Jajj Kayla, már megint hallucinálsz! Jobb lesz ha észhez térsz! – fenyítettem meg magam, és pillantásomat előre szegeztem. Észre sem vettem, hogy már beértünk a városba. Apró, aranyos kis házak álltak, hála az égnek nem túl közel egymáshoz. Aztán a kocsi lefékezett, és egy emeletes, fehér ház előtt álltunk meg. A ház hátsó udvara egyenesen az erdőbe vezetett. És én csak most fogtam fel, hogy 2 hónapig itt kell élnem. Nem sok idő az életemből, de mégis vészesen hosszú hónapok lesznek majd, ebben biztos voltam.

Gavin segített bevinni a csomagjaim, és Lily-vel körbevezettek a házban. Rögtön, ahogy beléptünk egy keskeny folyosón találtam magam, ami egy hatalmas nappalivá szélesedett ki. A nappali közepén vezetett felfelé a lépcső. A nappaliból balra nyílt a konyha, és az ebédlő. A jobb oldalon pedig egy fürdőszoba és egy hálószoba ajtaja állt.

- Nos, Kay, itt lakunk mi. Nyugi, a te fenségterületed az emeleten van – mosolygott rám Lily, amikor észrevette kétségbeesett arcom, az egyetlen szoba láttán.

- Óh, rendben. Hagyd csak Gavin, elbírom én azokat a bőröndöket. Nem vagyok olyan nyápic, mint amilyennek látszom – vettem ki sógorom kezéből a súlyos csomagokat.

Lily-vel felmentünk az emeletre, és komolyan, még a szám is tátva maradt. A lépcső egy hatalmas nappaliba vezetett, aminek a közepén egy kis kanapé állt, egy TV előtt, ami mellett a falon mindenhol könyvek sorakoztak, és képek. Rólunk, a régi családomról… Inkább elnéztem a fényképekről, és próbáltam a többi dolgot megfigyelni. A nappali jobb oldalán volt a TV, és a polcok, a baloldalon pedig 2 ajtó állt. És a nappali vége egy óriási, gyönyörű erkélyre nyílt. Már imádtam az egész házat.

- Az első ajtó a szobád, a második pedig a fürdőé. Remélem minden tetszik majd, és jól fogod magad érezni itt nálunk. Tudod Kay. Nagyon meglepődtem, amikor apa megkért rá, hogy hagy költözhess ide. Pedig egy nővérnek nem kellene azon meglepődnie, hogy a húga meglátogatja. Egyáltalán nem kellene – mondta elhalóan, és a végén már rám sem nézett. Ez fájt, valóban fájt. Én nem akartam bántani senkit sem. Ahelyett hogy mondtam volna valamit, inkább csak merően bámultam a padlót, és hallgattam nővérem fejmosását

- Őszintén megmondom Kay, nem értem miért bánsz a családoddal így. Hisz, mi vagyunk a családod, nekünk kellene kiöntened a lelked, nem pedig hátat fordítani nekünk. Nem apa hibája, sőt senkié sem, hogy anya elhagyott minket. Ő nem akart velünk tovább élni, és nekünk ezt el kellett fogadnunk Kay. Tudom, hogy ez nehéz volt, neked is és Nicknek is átélnie, hisz ti még olyan fiatalok vagytok. De ugyanúgy ahogy nektek, úgy nekem és apának is rettenetesen fáj ez Kay. De kérlek, abba beletörődtünk már ezalatt a 2 év alatt, hogy anya nincs velünk, és magunkra hagyott, de nagyon szépen kérlek Kayla, te ne tedd ezt velünk! Azt már nem bírnánk ki Kay. Csak ennyit kérek tőled húgi. Semmi mást – tette rá a kezét egyik vállamra, és próbált a szemembe nézni, de én még mindig lefelé bámultam, és éreztem, ahogy könnyek mardossák a szemem. Nem akartam ránézni, nem akartam, hogy lássa, gyenge vagyok. Még mindig annyira fáj, hogy anya elhagyott minket. Pedig már valóban két éve lenne? Alig hittem a fülemnek. Pedig tisztán emlékeztem arra a napra. Én és Nick épp az udvarról mentünk be, teli energiával, és jókedvvel. Már a nappaliban hallottuk, hogy anyáék veszekednek, ezért csendben belopóztunk a kanapé mögé, és onnan hallgatóztunk. Súlyos hiba volt. Ha több eszem lett volna, felviszem Nick-et és megkímélem attól a veszekedéstől. De nem volt, hülye kis liba voltam. Maradtunk és az egész vitát végighallgattuk. Anya el akart menni, már nem érezte magát jól apánkkal, és mivel apa soha sem engedte volna, hogy anya magával vigyen minket, vagy akár csak egyikőnket is, anya nélkülünk ment el. Egy szó nélkül. Már épp az ajtónál volt, amikor Nick zokogva előugrott a kanapé mögül, és rácsimpaszkodott a lábaira. De én csak álltam ott, mint akinek karót húztak a seggébe, és egyenesen anyám szemébe néztem.

- Menj vissza Kaylahoz, ő majd vigyáz rád – csak ennyit mondott, és kisétált az ajtón. Ezek után kötelességeimnek éreztem, hogy úgy vigyázzak az öcsémre, mint ha az anyja lennék. Talán haragudnom kellett volna anyára, de nem tudtam. Miattunk otthon dolgozott, és otthon tervezte a lakásokat. Mert, hogy ez volt a munkája. Belsőépítész volt, és gyönyörű házakat rendezett be. Pedig anya mindig is egy energikus, izgő-mozgó típusú ember volt, imádott rendezkedni és mindenfelé mászkálni. És mi megfosztottuk ettől, miattunk maradt otthon, és miattunk hagyta el apát… Emiatt mindig is bűntudatom volt. Bármennyire is úgy tűnt, hogy én inkább anyás vagyok, nagyon szerettem apánkat. Annak ellenére, hogy egy hatalmas cég vezérigazgatója volt, mindig időben hazajött hozzánk, és minden nap törődött velünk, kiskorunktól kezdve.

- Kay! Oké, ha nem akarsz erről beszélni, akkor inkább hagylak, hagy csomagolj ki. Holnap korán kelünk, Gavin bevisz az iskolába, és beiratkoztok. Nemsokára kész a vacsora, majd szólok, és légy szíves gyere le – rángatott ki gondolataim közül Lily magas hangja.

- Rendben – válaszoltam, és bevittem a cuccaim a szobába. Nem csalódtam, a szoba is gyönyörű volt, élénk narancssárga, volt egy kis íróasztal, egy fésülködőasztal, egy ágy, és egy szekrénysor. Többet nem nagyon tudtam megfigyelni, gondolataim még mindig Azon a napon jártak. Kipakoltam a ruháim, a piperecuccom pedig bevittem a fürdőbe, majd leheveredtem a nappaliban, és csak bámultam a képeket. Aztán már csak Lily hangjára lettem figyelmes

- Gyere le Kay, lécci!

- Mondd! – értem le az étkezőbe, de Lily már kabátban, és csizmában állt előttem, kezdtem gyanakodni

- Figyelj Kay, be kéne velem jönnöd a kórházba, csak max. 1 óra, addig Gavin is megcsinálja a vacsit. Bejössz? – nézett rám reményteljesen, biztos abban reménykedett, hogy az előbbi beszéde hatással volt rám

- Rendben, bemegyek veled – próbáltam egy mosolyt magamra erőltetni, és úgy látszott elhitte

- Oké, öltözz és indulunk

5 perc múlva már teljesen felpucparádézva ültünk nővérem kocsijában, és a helyi kórházba tartottunk. Ahhoz épest, hogy milyen kicsi ez a város, elég nagy kórháza van. Nővérem leparkolt az egyik legjobb helyre, szinte közvetlen a bejárat előtt volt.

Amíg nővérem intézkedett, engem leültetett az egyik váróterem székére, és megparancsolta, hogy ne mozduljak. Kb. 20 perc elteltével még mindig nem történt semmi, és már épp azon voltam, hogy felállok, és magam keresem meg nővérem, de aztán 4 különös ember ült le velem szemben. Az egyik fiúnak göndör, mézszőke haja volt, és szinte megmertem volna esküdni, hogy amikor nem néztem oda engem vizslatott. Mellette egy alacsony, tüsis, fekete hajú lány ült, a balján pedig egy bronzbarna hajú fiú, de, aki a legjobban felkeltette az érdeklődésem az a szélen ülő, mackó kinézetű, nagydarab fekete hajú fú volt. Neki is ugyanolyan hófehér bőre volt, mint a többinek, és ugyanolyan sárgás szeme, mégis más volt. Jó persze, azt leszámítva, hogy ő volt a legizmosabb, és leghelyesebb pasi. Valami megfogott benne. Aztán hirtelen rám emelte tekintetét, én pedig pár másodpercig álltam azt, e utána szép lassan, nem feltűnően elővettem a telefonom, és megnéztem az időt. Ó, a fenébe, egy nem fogadott hívás: Lily. Fenébe! Gyors felpattantam, hogy fel tudjam hívni nővérem, de egy hideg mellkasba ütköztem.

- Jaj, elnézést, nem akartam – szabadkoztam, és felnézve egy ugyanolyan szempárba tekintettem, mint amilyen a többié volt.

- Ó semmi baj, én nem vettelek észre. Öhm, ide vársz? – mutatott az orvos ajtajára, ami nyitva volt. Újból felnéztem a férfira, magas volt, szőke haj, és barátságos mosoly. Ránéztem az azonosító kártyájára: Dr. Carlisle Cullen. Szóval ő az orvos. Király vagy Kay, gratulálok ismét!

- Öö, nem, csak a nővéremet vártam. Itt ápoló. – tettem még hozzá magyarázat képp

- Ó, és hogy hívják? Biztos ismerem – mosolygott rám a doki.

- Lily. Lily King – feleltem

- Komolyan? Lily a nővéred? Várj, akkor biztos te vagy Kayla. Lily sokat mesélt rólad. Meddig is maradsz Forksban? – érdeklődött kedvesen

- 2 hónapig. Vagy még kevesebb ideig – mosolyodtam el én is

- A nővéred azt mondta minimum fél évig maradsz – nézett rám értetlenül

- A nővérem szeret sületlenségeket mondani. Szegénynek ez a gyengéje – grimaszoltma egyet. A hátam mögül apró kacaj hallatszódott. Oda fordultam, és kiderült, a maci nevetett rajtam. Ezen bepipultam.

- Ne haragudjon, de most mennem kell, a nővérem már biztos vár – szűrtem a fogam közt, és már indultam is volna, amikor a hátam mögül meghallottam Lily hangját

- Kay! Végre! Azt hittem máris megszegted az ígéreted, és eltűntél – karolta át a vállam, de éreztem a hangsúlyán, hogy komolyan aggódott értem, de ugyanakkor ott bujkált a fegyelmezés is

- Mehetnénk már? Még fel szeretném hívni Nick-et – fordultam Lily felé, és a válla mögül észrevettem, hogy a nagy maci engem figyel, és mondatom hallatán arca elkomorult, és ökölbe zárta tenyerét, és feszült arckifejezéssel vizslatott. Nagyon nem tetszik ez nekem.

- Lilith! Menjünk már! – ráncigáltam meg a ruháját, és jelentőségteljesen ránéztem

- Jajj, Kay, te sosem tudsz egy helyben maradni, tisztára mint anya – csúszott ki a száján, de azt hittem abban a pillanatban elájulok. Ezt nagyon nem kellett volna Lily! – morogtam magamban

- Rendben, Dr. Cullen, jó estét! Holnap találkozunk – búcsúzott el Lily a doktortól, és maga után ráncigált

- Ez nagyon nem volt szép tőled Lilith! – sziszegtem neki, mikor már hallótávolságon kívül voltunk, de hogy megbizonyosodjak, még hátra néztem. A fekete hajú maci még mindig engem bámult…

2. fejezet - Surrender

Itt a 2. feji is, tőlem még soha nem látott gyorsasággal:)
Remélem tetszik majd.
Ajánlott zene: Apocalyptica feat Gavin Rossdale - End of me
Nem tudok leszakadni az Apocalypticáról:)
Jó olvasást, és komikat kérek:(

2. fejezet
Kayla szemszöge

- Nagyon vicces vagy apa, mondhatom szépen magad mellé állítottad Nick-et is! – keltem ki magamból, cöhh, még hogy én elmenjek Lily-ékhez, Na, azt már nem

- Kay, mi csak jót akarunk neked, és különben is milyen rég nem láttad már Lily-t és Gavint? – lépett közelebb öcsém, és próbált meg befolyásolni. Nagyon jól tudta, hogy mennyire szeretem a nővérem és a férjét.

- Ha látni akartak volna, már rég eljöttek volna ők maguk – vágtam vissza

- Ugyan már Kay, te is nagyon jól tudod, hogy Lily nem hagyhatja ott a kórházat, Gavin meg nem jön nélküle. Egyébként is, Lily minden második nap felhív minket, csak te nem vagy hajlandó beszélni velük

- Mindegy, a lényeg, hogy nem megyek Forks-ba. Mégis mit hittél apa, hogy ha majd elmegyek oda, akkor újra a régi leszek? Elismerem, megváltoztam, de nem annyira, hogy száműznötök kellene. Apa, kérlek! – váltottam most már meghunyászkodóvá

- El sem tudod képzelni Kay, hogy milyen szűrnyű azt látnom, hogy a lányom egyre jobban magába fordul, és elhidegül tőlem, és én nem tehetek ez ellen semmit sem. Nem állítom, hogy Forks meg fog változtatni, de egy próbát mindenféleképen megér. Kérlek Kayla, csak próbáld ki, mégis mit veszthetsz? Itt már nem maradt egy barátod sem, bizonyítsd be, hogy még mindig szeretsz minket, és menj el Forks-ba, értem, és az öcsédért! – Rick két tenyerébe vette arcom, és mélyen a szemembe nézve próbált meggyőzni. Végül is, minden, amit mondott igaz volt. Nem maradt már egy barátom sem…

- Rendben, elmegyek, de ha mondjuk, 2 hónapot maradok, és nem tetszik, haza jövök. Ez a feltételem – megadtam magam, de azért mégis kell egy kompromisszum.

- Oké, 2 hónap – ahogy apa elmosolyodott apró szarkalábak jelentek meg szeme sarkában, emlékszem, mennyire imádtam ezeket régen, és bármit megtettem azért, hogy mindig láthassam őket.

- Megyek, elpakolok. Mikor indul a gépem? – kérdeztem még, mielőtt apa besétált volna a dolgozószobájába.

- 8-kor, de már fél 8-kor legyél kész!

- Apa! – kiáltottam még utána

- Igen? – fordult vissza ismét, én pedig egy szó nélkül odakocogtam hozzá, és átöleltem. Pár másodpercig nem is reagált, valószínűleg a sokk miatt, aztán olyan erősen szorított magához, hogy a szuszt is kiszorította belőlem.

- Még mindig szeretlek apa! – feltornáztam magam a füléhez, és olyan halkan suttogtam, hogy az ebédlőből leskelődő Nicky meg ne hallja.

- Köszönöm Kay! Szeretlek! – nyomott egy puszit a fejem búbjára és vigyorogva bement a dolgozószobájába. Örültem, hogy örömöt okoztam neki…

Felballagtam a lépcsőn, de mielőtt még beléphettem volna a szobámba, Nick viharzott el mellettem, és berontott pont előttem a szobába. Remek, kezdi a durcázást… És, ahogy sejtettem, Nick az ágyamban feküdt, teljesen összegömbölyödve, és eltakarta az arcát. Hát igen, van, amit az ember sosem nő ki. Ez Nick esetében az ilyesfajta hisztizés volt. Általában miattam kötöttünk ki itt, és ezt tényleg sajnáltam.

- Nicky! – rátérdeltem az ágyamra, és egyre közelebb araszolva öcsémhez, folyton a becenevét motyogtam.

- Hagyjál! – szólt rám, és még jobban összegörnyedt.

- Jaj, Nicky! Mondd el mivel bántottalak meg, és hagyd, hogy kiengesztelhesselek! – mondtam neki, és odafeküdtem a hátához, felvéve a lehetetlen pózt, ahogy feküdt, és átöleltem úgy, hogy ne tudjon menekülni

- Ma még nem is mondtad, hogy szeretsz! Bezzeg apának mondtad. És most már nem is akarom, hogy elmenj! – felém fordult, azokkal a szép kék szemeivel, és várta a válaszom. Akaratlanul is megráztam a fejem gyerekes viselkedésén, de ő ezt is sértésnek vette, és ahelyett, hogy az arcomba nézett volna, rászorította a fejét a hasamra, és átölelt.

- Tudod jól, hogy mennyire imádlak Nicky, miért kell ezt minden nap beléd sulykolnom? Szeretlek, te kis majom! Annyira fogsz hiányozni! – nyomtam egy puszit a fejére, és végre rám nézett, de rögtön elszorult a torkom. Könnyek csillogtak a szemében… Megtörölte szemét, és ráfektette a fejét a mellkasomra. Pár percig még így feküdtünk, csendben, egymást ölelve, aztán kezdett kibontakozni szorításomból, és felült az ágyra.

- Mi a baj öcsi?

- Muszáj menned? Eddig jó ötletnek tartottam, mert csak a célt láttam magam előtt. Hogy olyanként fogsz hazajönni, mint amilyen régen voltál. De most már kezdek egyre jobban idegeskedni. Olyan furcsa lesz, hogy csak apa meg én leszünk itthon – motyogta maga elé

- Jaj, Nicky! Nem lesz semmi baj. Gondolj majd arra, hogy 2 hónap és jövök haza. És egyébként is, minden nap fogok telefonálni, szóval nem menekülsz előlem, kis hülye! – nevettem fel, és összeborzoltam a haját

- Oké, megegyeztünk. Nem kéne már pakolnod?

- Na nézzenek oda, már nem is fogok hiányozni, mi? – bokszoltam bele a vállába

- Pakolj össze, reggel találkozunk. Jó éjt! – mondta, és kisétált a szobámból

Összepakoltam a legfontosabb dolgaimat, letusoltam, és immár pizsiben bebújtam az ágyamba. Szinte rögtön elaludtam, és csodák csodájára olyan mélyen aludtam, hogy reggel apának kellett felébresztenie.

Gyorsan felöltöztem, bedobtam 2 pirítóst, és már indultunk is a reptérre.

- Ne feledd, amit mondtam Nicky, minden este legyél telefonközelben! Szeretlek! – öleltem magamhoz a búcsúzáskor öcsémet, majd apát is, és pontban 8-kor elindult a gépem a Washington állambeli Forks felé.

Az út viszonylag gyorsan eltelt, szinte az egészet végigaludtam. Amikor pedig leszálltam, alig kellett nézelődnöm, rögtön megpillantottam rég nem látott nővéremet, aki – a férjével együtt – őrült módjára integettek nekem, miközben az emberek között lavírozva rohantak felém. Jézusom, ha valaki megkérdi, nem ismerem őket…

- Kayla, Kayla! Itt vagyunk, gyere ide hugica! – üvöltötte túl Lily a szelet. Hát mit ne mondjak, ha már Seattle-ben ilyen szar az idő, mi lesz vajon Forks-ban?

- Szia Lily, Gavin! – köszöntöttem őket, amikor végre odaértek hozzám.

- Jaj, hogy megnőttél Kay! Nem igaz drágám? – pillantott rá Gavinre, mielőtt átölelt volna Lily

- De, tényleg. Kay sokat nőtt – forgatta meg a szemét Gavin, az én kedvenc sógorom, igazából az egyetlen, de ez részletkérdés.

- Örülök, hogy itt vagy Kay! – ölelt át ő is

- Most mondjam azt, hogy én is örülök, annak, hogy itt vagyok? – húztam fel szemöldököm, és kérdőn néztem rájuk. De ők csak lesúlytva álltak, és hatalmas szemeket meresztettek rám

- Sajnálom, ezt nem kellett volna. Tényleg örülök annak, hogy veletek lehetek – mentegetőztem

- Semmi baj Kay. Gavin, hozd légy szíves a húgom csomagjait! – utasítgatott nővérem

Előre mentem, és még épp hallottam, ahogy azt mondja Gavinnek:

- Apának igaza volt. A húgom nem a régi – és mindezt olyan szomorúan, és bánatosan mondta, hogy a szívem szakadt meg értük.

De nem tehettem mást, csak egy másodpercre lehunytam a szemem, és azt kívántam bárcsak minden a régi lenne.

1. fejezet - Begin

Sziasztok, megérkeztem az első fejezettel:)
Ajánlott zene: Apocalyptica feat Lacey - Broken Pieces
Adree blogján láttam ezt a számot, és egyszerűen teljesen totálisan beleszerelmesedtem:D
Tudom, hogy a feji eléggé sűrű, de a következőkben, sok mindent kiboncolgatok majd:)
Jó olvasást!

1. fejezet

Kayla szemszöge

Remek. Már megint ez az átkozott Nap. Miért nem tud az ég is úgy elborulni, mint ahogy az én elmém? Na jó, ez azért túlzás. De akkor is. Utálom, amikor a környezetemben minden ilyen világos, és barátságos. Tiszta utcák, és járdák körülöttem, az egyik ház udvarában két kisgyerek játszadozik az édesanyjukkal. Emlékszem, amikor én meg Nicky is ilyen kicsik voltunk, mennyit játszottunk apáékkal… De erre nem szabad gondolnom. Nem, a múltra sosem szabad gondolni. Csak felesleges fájdalmat okozok magamnak.

Felnyúltam, hogy megigazítsam a táskám pántjait a vállamon, majd megnéztem az időt. Lassan 2 óra lesz. A fenébe, nem akarok én ilyen gyorsan hazaérni. Már ha azt a házat lehet még otthonnak nevezni. Lassítottam a lépteimen, és megigazítottam alig a lapockáimig érő, barna hajam. Nem mindig voltam én barna. Sokak furcsállták is, amikor a természetes szőke hajszínemet befestettem barnára. Utáltam, hogy általánosban is, és gimiben is állandóan leszőkéztek, és strébernek tituláltak. Pedig egyáltalán nem voltam az. Magamért tanultam olyan sokat, mert már egész kiskoromtól kezdve magam elé tűztem egy célt, orvos akartam lenni, minden áron. A családban nálunk mindenkinek szőke haja volt. Apának, a nővéremnek, Lily-nek, aki már nem lakik nálunk. A férjével elköltöztek valahova az isten háta mögé. És persze ott van az én drága öcsikém, Nick. A családunkból őt imádom egyedül. Nemrég töltötte be a 14-et, de olyan felnőttesen viselkedik, és gondolkozik, mint egy 90 éves öregapó. Bár mit beszélek, hisz én is csak 16 vagyok még. És anya is szőke volt… Összeszorult a torkom, és remegni kezdett az állam az elfojtott sírástól. Nem, Kayla, nem fogsz egy ilyen mozgalmas úton sírni, ki kell bírnom, amíg hazaérek és bezárkózhatok a szobámba. Természetesen apám, ezt a tervemet is meghiúsította. Épphogy csak beértem a házunk ajtaján, és leraktam a kabátom, meg a csizmám Rick feje bukkant elő az ebédlő ajtajából. Hajamat az arcomba söpörtem, hogy ne látszódjon a kivörösödött szemem.

- Végre, hogy hazaértél, kicsim. Gyere, direkt megvártunk az ebéddel – lépett oda mellém, és egyik karjával átkarolta a vállam, hogy ne tudjak elszökni.

- Előtte leteszem a táskám – téptem ki magam, és gyorsan felszaladtam az emeletre, majd benyitottam a folyosó legutolsó ajtaján.

A falak megnyugtató kék színűek voltak, az ajtóval szemben a félig leengedett ablakon halvány fénysugár világította meg a közvetlen az ablak alatt lévő íróasztalom. Iskolai könyvek, és tanulmányok hevertek rajta össze-vissza. Bal oldalt feküdt a franciaágyam, amin szintén könyvek és ruhák voltak, az ágy felett pedig a hosszú könyvespolcom állt. Az ággyal szemben egy hatalmas szekrénysor sorakozott, polcain tömérdeknyi fénykép, a régi szép időkről.

Ledobtam a táskám, és épp zártam volna be a szobám ajtaját, hogy apám ne jöhessen be, amikor az én édes öcsikém nyitott be.

- Gyere már, Kay! Apa nagyon mérges lesz, ha most sem jössz le és töltesz el velünk pár percet – az utolsó pár szónál fintorgott egyet. Ő sem szerette túlzottan Rick „én egy tökéletes apa vagyok, tökéletes családdal” gondolkodásmódját. Egyszer, régen tényleg mintacsalád voltunk. Ott volt a tökéletes apa, és anya, a tökéletes nagy lányuk, a drága Lily, aki ápoló lett, a tökéletes tizenéves lányuk, és a tökéletes kis szőke fiuk. De most már nincs itt se anya, sem Lily. És most már apa, sem és én sem vagyunk tökéletesek. Nicky… Ő mindig az én tündéri, imádnivaló öcsikém volt, és lesz is.

- Kay, kérlek! Nem akarom, hogy megint veszekedjetek – olyan szomorú, kiskutyaszemekkel nézet rám, hogy rögtön meglágyult a szívem.

- Rendben, megyek – átkaroltam keskeny kis vállát, és együtt lesétáltunk az ebédlőbe. Apa eléggé meglepődött azon, hogy én is letoltam a seggem.

Rick az asztalfőhöz ült, a jobbján Nick, a másik oldalon pedig én ültem le. Régen mindig anya ült a másik asztalfőhöz, és az egész pereputtyot arra kötelezte, hogy imádkozzunk minden étkezés előtt, és soha sem kezdtek el enni csak, ha már mindenki leült… Utáltam az ilyen hülye szokásait, de most egyre jobban kezdenek hiányozni…

- Na és milyen volt a suli, Nicky? – nézett fel apám a tányérjából

- Képzeld, kaptam kémiából egy 5öst, és Ben… - és bla bla bla… Nick talán egyetlen hibája, hogy rengeteget tud beszélni

- És veled Kay, mi történt a suliban? – fordult most felém Rick

- Semmi – böktem oda, anélkül, hogy felnéztem volna

- Mindig ezt mondod, ha éppen egy héten egyszer hajlandó vagy velem beszélni – remek, most meg elővette azt a híres „szigorú” hangját.

- Talán mert tényleg nem történik velem semmi

- Persze, és pont azért a semmiért vagy ilyen rideg velünk – mondta

- Khömm… Apa, igazából csak veled ilyen – szólt közbe Nicky lehajtott fejjel

- De miért pont velem, Kay mondd mit tettem, hogy ilyen vagy velem? – a hangja most már lágyabbá vált, és nyúlt volna az asztalon lévő kezemért, de gyors kihúztam magam, és folytott hangon csak annyit mondtam:

- Ne érj hozzám, a mocskos kezeddel!

- Kérlek Kay, csak ne az öcséd előtt!

- Mit gondolsz, Nick nem tud a kis ribancodról? Tévedsz, mindent tud. És mielőtt még rámfogod az egészet csak szólok, hogy saját magától jött rá, nem kellett az én segítségem.

- Jobb lesz, ha vigyázol a száddal, Linda nem ribanc! Hanem a barátnőm, mit gondoltok, csak titeket hagyott el anyátok? Mert engem is ugyanígy itt hagyott egy szó nélkül, ahogy titeket is. Talán nem érdemlem meg, hogy végre én is boldog lehessek?

- Talán ha többet foglalkoznál a gyerekeiddel, és nem a „barátnőddel” múlatnád az időt, ugyanolyan boldog lehetnél, mint régen – válaszoltam

- Tudod apa, hogy teljes mértékig benne vagyok a „változtassuk vissza Kay-t a régivé” programban, de ebben igaza van – szólt bele Nick is

- Miféle program? – ráncoltam össze a homlokom, Nick, a kis áruló összehúzta magát, és félénken apára nézett

- Elegünk van abból, hogy így viselkedsz velünk. Már nem vagy a régi Kayla. Te már nem az az életvidám, csicsergő, cserfes kislány vagy aki voltál, mielőtt anyátok elhagyott minket. Úgyhogy beszéltem Lily-vel, és holnap indulsz Forks-ba. Egyszer még meghálálod nekem ezt Kay. Nem most, de egyszer biztosan.