3. fejezet - First Meet

Sziasztok!
Itt vagyok a 3. fejivel, így este 10kor, és a szemem kigúvvad, de nem baj:)
Valószínűleg van benne pár hiba, de majd ha kitisztul a fejem kijavítom.
Ajánlott zene: Sia - My love
Jó olvasást!

Az út Forksig kicsivel több, mint 2 órába telt, de nem bántam, hogy olyan sokáig az autóban kellett kuksolnom. Lily, és Gavin felváltva kérdezte, hogy mi történt, hogy vagyok, és egyéb közhelyek. Amikor végre kifogytak a kérdésekből, fejemet a hideg ablaküvegnek döntöttem, és a tájat néztem. Őszintén megvallva, egyszer voltam ezelőtt Forks-ban, amikor Lily-éknek segítettünk költözködni. Akkor nem is volt időm alaposabban megnézni ezt a helyet. De… tetszett. Mindenhol fák, és páfrányok, minden zöld, vagy barna. Kicsit sok a zöld, de tetszik. Egész aranyos hely. Az egyik pillanatban mintha farkasokat láttam volna az erdőben, de biztos csak képzelődtem. Forksban nincsenek farkasok. Jajj Kayla, már megint hallucinálsz! Jobb lesz ha észhez térsz! – fenyítettem meg magam, és pillantásomat előre szegeztem. Észre sem vettem, hogy már beértünk a városba. Apró, aranyos kis házak álltak, hála az égnek nem túl közel egymáshoz. Aztán a kocsi lefékezett, és egy emeletes, fehér ház előtt álltunk meg. A ház hátsó udvara egyenesen az erdőbe vezetett. És én csak most fogtam fel, hogy 2 hónapig itt kell élnem. Nem sok idő az életemből, de mégis vészesen hosszú hónapok lesznek majd, ebben biztos voltam.

Gavin segített bevinni a csomagjaim, és Lily-vel körbevezettek a házban. Rögtön, ahogy beléptünk egy keskeny folyosón találtam magam, ami egy hatalmas nappalivá szélesedett ki. A nappali közepén vezetett felfelé a lépcső. A nappaliból balra nyílt a konyha, és az ebédlő. A jobb oldalon pedig egy fürdőszoba és egy hálószoba ajtaja állt.

- Nos, Kay, itt lakunk mi. Nyugi, a te fenségterületed az emeleten van – mosolygott rám Lily, amikor észrevette kétségbeesett arcom, az egyetlen szoba láttán.

- Óh, rendben. Hagyd csak Gavin, elbírom én azokat a bőröndöket. Nem vagyok olyan nyápic, mint amilyennek látszom – vettem ki sógorom kezéből a súlyos csomagokat.

Lily-vel felmentünk az emeletre, és komolyan, még a szám is tátva maradt. A lépcső egy hatalmas nappaliba vezetett, aminek a közepén egy kis kanapé állt, egy TV előtt, ami mellett a falon mindenhol könyvek sorakoztak, és képek. Rólunk, a régi családomról… Inkább elnéztem a fényképekről, és próbáltam a többi dolgot megfigyelni. A nappali jobb oldalán volt a TV, és a polcok, a baloldalon pedig 2 ajtó állt. És a nappali vége egy óriási, gyönyörű erkélyre nyílt. Már imádtam az egész házat.

- Az első ajtó a szobád, a második pedig a fürdőé. Remélem minden tetszik majd, és jól fogod magad érezni itt nálunk. Tudod Kay. Nagyon meglepődtem, amikor apa megkért rá, hogy hagy költözhess ide. Pedig egy nővérnek nem kellene azon meglepődnie, hogy a húga meglátogatja. Egyáltalán nem kellene – mondta elhalóan, és a végén már rám sem nézett. Ez fájt, valóban fájt. Én nem akartam bántani senkit sem. Ahelyett hogy mondtam volna valamit, inkább csak merően bámultam a padlót, és hallgattam nővérem fejmosását

- Őszintén megmondom Kay, nem értem miért bánsz a családoddal így. Hisz, mi vagyunk a családod, nekünk kellene kiöntened a lelked, nem pedig hátat fordítani nekünk. Nem apa hibája, sőt senkié sem, hogy anya elhagyott minket. Ő nem akart velünk tovább élni, és nekünk ezt el kellett fogadnunk Kay. Tudom, hogy ez nehéz volt, neked is és Nicknek is átélnie, hisz ti még olyan fiatalok vagytok. De ugyanúgy ahogy nektek, úgy nekem és apának is rettenetesen fáj ez Kay. De kérlek, abba beletörődtünk már ezalatt a 2 év alatt, hogy anya nincs velünk, és magunkra hagyott, de nagyon szépen kérlek Kayla, te ne tedd ezt velünk! Azt már nem bírnánk ki Kay. Csak ennyit kérek tőled húgi. Semmi mást – tette rá a kezét egyik vállamra, és próbált a szemembe nézni, de én még mindig lefelé bámultam, és éreztem, ahogy könnyek mardossák a szemem. Nem akartam ránézni, nem akartam, hogy lássa, gyenge vagyok. Még mindig annyira fáj, hogy anya elhagyott minket. Pedig már valóban két éve lenne? Alig hittem a fülemnek. Pedig tisztán emlékeztem arra a napra. Én és Nick épp az udvarról mentünk be, teli energiával, és jókedvvel. Már a nappaliban hallottuk, hogy anyáék veszekednek, ezért csendben belopóztunk a kanapé mögé, és onnan hallgatóztunk. Súlyos hiba volt. Ha több eszem lett volna, felviszem Nick-et és megkímélem attól a veszekedéstől. De nem volt, hülye kis liba voltam. Maradtunk és az egész vitát végighallgattuk. Anya el akart menni, már nem érezte magát jól apánkkal, és mivel apa soha sem engedte volna, hogy anya magával vigyen minket, vagy akár csak egyikőnket is, anya nélkülünk ment el. Egy szó nélkül. Már épp az ajtónál volt, amikor Nick zokogva előugrott a kanapé mögül, és rácsimpaszkodott a lábaira. De én csak álltam ott, mint akinek karót húztak a seggébe, és egyenesen anyám szemébe néztem.

- Menj vissza Kaylahoz, ő majd vigyáz rád – csak ennyit mondott, és kisétált az ajtón. Ezek után kötelességeimnek éreztem, hogy úgy vigyázzak az öcsémre, mint ha az anyja lennék. Talán haragudnom kellett volna anyára, de nem tudtam. Miattunk otthon dolgozott, és otthon tervezte a lakásokat. Mert, hogy ez volt a munkája. Belsőépítész volt, és gyönyörű házakat rendezett be. Pedig anya mindig is egy energikus, izgő-mozgó típusú ember volt, imádott rendezkedni és mindenfelé mászkálni. És mi megfosztottuk ettől, miattunk maradt otthon, és miattunk hagyta el apát… Emiatt mindig is bűntudatom volt. Bármennyire is úgy tűnt, hogy én inkább anyás vagyok, nagyon szerettem apánkat. Annak ellenére, hogy egy hatalmas cég vezérigazgatója volt, mindig időben hazajött hozzánk, és minden nap törődött velünk, kiskorunktól kezdve.

- Kay! Oké, ha nem akarsz erről beszélni, akkor inkább hagylak, hagy csomagolj ki. Holnap korán kelünk, Gavin bevisz az iskolába, és beiratkoztok. Nemsokára kész a vacsora, majd szólok, és légy szíves gyere le – rángatott ki gondolataim közül Lily magas hangja.

- Rendben – válaszoltam, és bevittem a cuccaim a szobába. Nem csalódtam, a szoba is gyönyörű volt, élénk narancssárga, volt egy kis íróasztal, egy fésülködőasztal, egy ágy, és egy szekrénysor. Többet nem nagyon tudtam megfigyelni, gondolataim még mindig Azon a napon jártak. Kipakoltam a ruháim, a piperecuccom pedig bevittem a fürdőbe, majd leheveredtem a nappaliban, és csak bámultam a képeket. Aztán már csak Lily hangjára lettem figyelmes

- Gyere le Kay, lécci!

- Mondd! – értem le az étkezőbe, de Lily már kabátban, és csizmában állt előttem, kezdtem gyanakodni

- Figyelj Kay, be kéne velem jönnöd a kórházba, csak max. 1 óra, addig Gavin is megcsinálja a vacsit. Bejössz? – nézett rám reményteljesen, biztos abban reménykedett, hogy az előbbi beszéde hatással volt rám

- Rendben, bemegyek veled – próbáltam egy mosolyt magamra erőltetni, és úgy látszott elhitte

- Oké, öltözz és indulunk

5 perc múlva már teljesen felpucparádézva ültünk nővérem kocsijában, és a helyi kórházba tartottunk. Ahhoz épest, hogy milyen kicsi ez a város, elég nagy kórháza van. Nővérem leparkolt az egyik legjobb helyre, szinte közvetlen a bejárat előtt volt.

Amíg nővérem intézkedett, engem leültetett az egyik váróterem székére, és megparancsolta, hogy ne mozduljak. Kb. 20 perc elteltével még mindig nem történt semmi, és már épp azon voltam, hogy felállok, és magam keresem meg nővérem, de aztán 4 különös ember ült le velem szemben. Az egyik fiúnak göndör, mézszőke haja volt, és szinte megmertem volna esküdni, hogy amikor nem néztem oda engem vizslatott. Mellette egy alacsony, tüsis, fekete hajú lány ült, a balján pedig egy bronzbarna hajú fiú, de, aki a legjobban felkeltette az érdeklődésem az a szélen ülő, mackó kinézetű, nagydarab fekete hajú fú volt. Neki is ugyanolyan hófehér bőre volt, mint a többinek, és ugyanolyan sárgás szeme, mégis más volt. Jó persze, azt leszámítva, hogy ő volt a legizmosabb, és leghelyesebb pasi. Valami megfogott benne. Aztán hirtelen rám emelte tekintetét, én pedig pár másodpercig álltam azt, e utána szép lassan, nem feltűnően elővettem a telefonom, és megnéztem az időt. Ó, a fenébe, egy nem fogadott hívás: Lily. Fenébe! Gyors felpattantam, hogy fel tudjam hívni nővérem, de egy hideg mellkasba ütköztem.

- Jaj, elnézést, nem akartam – szabadkoztam, és felnézve egy ugyanolyan szempárba tekintettem, mint amilyen a többié volt.

- Ó semmi baj, én nem vettelek észre. Öhm, ide vársz? – mutatott az orvos ajtajára, ami nyitva volt. Újból felnéztem a férfira, magas volt, szőke haj, és barátságos mosoly. Ránéztem az azonosító kártyájára: Dr. Carlisle Cullen. Szóval ő az orvos. Király vagy Kay, gratulálok ismét!

- Öö, nem, csak a nővéremet vártam. Itt ápoló. – tettem még hozzá magyarázat képp

- Ó, és hogy hívják? Biztos ismerem – mosolygott rám a doki.

- Lily. Lily King – feleltem

- Komolyan? Lily a nővéred? Várj, akkor biztos te vagy Kayla. Lily sokat mesélt rólad. Meddig is maradsz Forksban? – érdeklődött kedvesen

- 2 hónapig. Vagy még kevesebb ideig – mosolyodtam el én is

- A nővéred azt mondta minimum fél évig maradsz – nézett rám értetlenül

- A nővérem szeret sületlenségeket mondani. Szegénynek ez a gyengéje – grimaszoltma egyet. A hátam mögül apró kacaj hallatszódott. Oda fordultam, és kiderült, a maci nevetett rajtam. Ezen bepipultam.

- Ne haragudjon, de most mennem kell, a nővérem már biztos vár – szűrtem a fogam közt, és már indultam is volna, amikor a hátam mögül meghallottam Lily hangját

- Kay! Végre! Azt hittem máris megszegted az ígéreted, és eltűntél – karolta át a vállam, de éreztem a hangsúlyán, hogy komolyan aggódott értem, de ugyanakkor ott bujkált a fegyelmezés is

- Mehetnénk már? Még fel szeretném hívni Nick-et – fordultam Lily felé, és a válla mögül észrevettem, hogy a nagy maci engem figyel, és mondatom hallatán arca elkomorult, és ökölbe zárta tenyerét, és feszült arckifejezéssel vizslatott. Nagyon nem tetszik ez nekem.

- Lilith! Menjünk már! – ráncigáltam meg a ruháját, és jelentőségteljesen ránéztem

- Jajj, Kay, te sosem tudsz egy helyben maradni, tisztára mint anya – csúszott ki a száján, de azt hittem abban a pillanatban elájulok. Ezt nagyon nem kellett volna Lily! – morogtam magamban

- Rendben, Dr. Cullen, jó estét! Holnap találkozunk – búcsúzott el Lily a doktortól, és maga után ráncigált

- Ez nagyon nem volt szép tőled Lilith! – sziszegtem neki, mikor már hallótávolságon kívül voltunk, de hogy megbizonyosodjak, még hátra néztem. A fekete hajú maci még mindig engem bámult…